Pistike rajzol egy élethű legyet. Odamegy hozzá a tanárnő, s megpróbálja lecsapni a legyet. Rácsap egyet, de nem sikerül. Rácsap mégegyszer, de most sem. Rácsap harmadjára, eltörik a keze. Igazgató behívatja Pistikét és az apját. - Tudja, hogy mit csinált a fia ? - Nem tudom. - Rajzolt egy rohadtul élethű legyet. A tanárnű megpróbálta lecsapni, de eltörött a keze. - Ez mind semmi! A múltkor a vécéajtóra olyan élethű pinát rajzolt, hogy azóta is szálkás a faszom !
Egy férfi bemegy a kocsmába, és rendel egy sört. Mikor a pincér kihozza így szól hozzá: - Ennek a pohárnak pinaszaga van. A pincér elnézést kér, hoz egy másikat. Azzal is ugyanaz a helyzet. Mikor már ötödik sem felel meg a vendégnek a pincér így szól: - Uram próbálta már a másik kezével inni ?
- Mi az: víz alatt él és nem törődik semmivel ? - ??? - Baszik rája.
Gazda kimegy az istállóba és elkezdi fejni a tehenet. A tehénnek nem tetszik a dolog, kirúg a bal hátsó lábával, a sajtár felborul. Mérges lesz a gazda, fogja kiköti a tehén lábát kötéllel. Visszaül a helyére, folytatja a fejést, de a tehén megint kirúg, de most már a jobb hátsó lábával. Gazda megint felpattan és kiköti a jobb hátsó lábát is a tehénnek. Visszaül, elkezdi újból a fejést, de ekkor a tehén hátracsap a farkával. Roppant dühös lesz a gazda, keres még kötelet, de nem talál, úgyhogy fogja a nadrágszíjat, átveti a gerendán, és felköti a tehén farkát, de közben lecsúszik a nadrágja. Ekkor jön a gazda felesége, és elképedve kérdezi: - Mit csinálsz te ott azzal a tehénnel ? - Éppen baszom ! Úgyse hinnéd el, ha azt mondanám, hogy fejem !
- Szerinted hogyan jobb szeretkezni, elölről vagy hátulról ? - Szerintem hátulról. - Miért ? - Mert ha elbasztad, akkor kezdheted elölről.
Új jérce kerül a baromfiudvarba. A kakas elkezdi kergetni, a tyúkocska meg fut előle lélekszakadva. - Mi a fenének rohansz úgy ? - kérdezik az öregebb tyúkok úgyis elkap és megbasz. - Tudom, de még futok egy pár kört, nehogy azt higgye, hogy kurva vagyok.
- Te Julcsa, gyere fel a kazal tetejére ! - Nem megyek, Jancsi, mert megbaszol ! - Dehogy baszlak meg ! - Akkor meg minek menjek fel ?
Egy kövér fickó elmegy a híres magán-klinikára, mert 100 kilót le kell fogynia. Kifizeti az ápolási díjat, és bemegy a kijelölt szobába. Pár perc múlva egy gyönyörű vörös nő lép be, teljesen meztelenül, és azt mondja: - Ha megfogsz, megbaszhatsz ! A kúra végén leméri magát, és láss csodát, 10 kilót fogyott. Újra beiratkozik a programra, és a szobába egy csodás szőke nyit be: - Ha megfogsz, megbaszhatsz ! A kúra végén lemérve magát 12 kilóval kevesebbet mér. Mivel mind a 100 fölös kilóját le akarja adni, újra beiratkozik, de egy hatásosabb kúrára. Miután bemegy a szobába, kopogtatnak. Belép egy 120 kilós, szőrös férfi, és megszólal: - Ha megfoglak, megbaszlak !
Juliska játszódik a ház előtt, beszól az ablakon: - Mama baszik a kutya. - Ugyan, hagyd csak ! - De nagyon fáj.
Mi a különbség a baszás és a szarás között ? - Szarás után nem kell ottmaradni beszélgetni.
A nyuszi megy az erdőben és éppen a róka házához ér, ahol a kisrókák játszanak az udvaron. - Kisrókák, itthon van az anyátok ? meg akarom baszni ! A kisrókák elmesélik az anyjuknak, hogy mit mondott a nyúl. Egyszer a nyuszi találkozik a rókamamával, aki felelősségre vonja, hogy mit mondott a gyerekeknek. A nyuszi elkezd futni, de egyszer csak beszorul két faág közé. - Na, kit akarsz te megbaszni ? - kérdezi a rókamama a nyulat. A nyuszi szorult helyzetben van, de azért kivágja magát: - Hát, öreg is vagy, büdös is vagy, de ha már a gyerekeidnek megigértem, egye fene.
- Mi az: Nagy fekete közepén kis fehér folt. - Mész a picsába.
A kistermelő elmegy a logopédushoz, s elpanaszolja, hogy a dadogása nagyon zavarja a munkájában. Az orvos megkérdi: - Miért? - Háhát tutututudja ééén csirkékkel foglalkozom és mmmikor bebebehajtom öööőket az ólba, mmmmindig kkkkijön kettő, erre azt kiáltom: - Menjetek a pipipipicsába, erre meg kijön az összes.
Megy a nyuszika az erdőben, egyszercsak szembe jön vele a farkas, cigivel a kezében. - Te nyuszika nem dugunk egyet? - Nem lehet mer vérzik a picsám, aztán tampon van benne. - Nem baj,majd kiveszed addig. - Jó. Hát megtörténik a dolog, de elcserélik véletlenül a cuccaikat, és a nyuszika felrakja magának a cigit, a farkas meg, elkezdi szivni, a tampont. Egyszer csak azt mondja a nyuszika: - Nem dugunk mégeggyet? Úgy ég a picsám. - Nem lehet mondja a farkas a tamponra nézve: agyvérzést kaptam.
Mi a különbség egy láncfűrész és egy tangabugyi közt? Semmi! Egy mozdulat és három ujjad megy a picsába.
Piroska sétál az erdőben, meglátja a farkas és megkérdezi: - Hová mész, Piroska? - Megyek a tóhoz megmosni a picsámat! - Ejnye, de megváltozott ez a mese.
Feleség: - Képzeld, az éjjel azt álmodtam, hogy fütyi-kiállítason voltam. - Volt ott pár 40 cm-es darab 50000 Ft-ért, a 30 centisek 30000-ért. Férj: - Olyat is láttál mint az enyém ? Feleség: - Igen, azokat tucatonként árulták 5 Ft-ért. Másnap. Férj: - Képzeld, én meg azt álmodtam, hogy punci-kiállításon voltam. - Voltak olyan helyes kicsik 10 000 Ft-ért. Feleség: - És olyat is láttál, mint az enyém ? Férj: - Igen, abban rendezték a kiállítást.
Megy a róka az erdőbe és meglátja, hogy az oroszlán beszorult egy lyukba, oda megy és jól seggbebassza. Utána már az oroszlán majdnem kiszabadul, a róka iszonyatos rohanásba kezd. Kiér a tengerpartra. Nem tudja, hogy innét hova tovább, előkap egy sapkát meg egy újságot. Az oroszlán is oda ér, és megkédezi tőle: - Jó napot, nem látta a rókát ? - Melyiket aki seggbebaszta az oroszlánt ? - Jézus már az újságban is benne van ?
Az Isten szabadságra akar menni. Kérdi az angyalokat hova menjen: - Menny a Merkurra istenem. - A ott voltam 10000 évvel ezelott is kurvaa meleg van nem történik semmi. - Akkor a Plútora. - Á ott kurva hideg van és nem történik semmi. - Akkor a Földre. - Á ott is voltam 2000 éve, megbasztam egy zsidó kurvát, azóta mindenki rólam beszél.
Az ötéves Petike megkérdezi az utcán az anyjától: - Anyu, mit csinálnak azok a kutyák ? - Hát kisfiam, a felsőnek eltört a lába és ez alsó segit neki bemenni a kórházba. - Milyen praktikus hogy közben még basznak is !
Nyuszika fekszik az árok szélén, keze lába széttárva. Arra megy a medve és csodálkozva kérdezi: - Hát veled meg mi történt nyuszika ? - Szíjjel basz az unalom.
Nyuszika tossza a vizilovakat. Arra megy a róka és mondja nyuszikának: - Te, nyuszika, nem lesz ennek igy jó vége ! Másnap nyuszika a réten keféli a teheneket. A róka ismét arra jár, és mondja: - Te, nyuszika, egyszer még tényleg pórul fogsz járni ! Harmadnap nyuszika tossza az elefántokat. A róka ujbol meglátja. - Nyuszika, nyuszika, pórul fogsz járni! Nem lesz ennek jó vége ! Másnap nyuszika fekszik a szemétdomb tetején, nagy vörös égnekálló fasszal, és fölötte dögkeselyük köröznek. A róka meglátja és felkiált: - Ugye, nyuszika, én mondtam ! Megmondtam hogy ennek nem lesz jó vége ! Erre nyuszika: - Psszt ! Mindjárt leszállnak !
Egy nő zuhan ki a 100. emeletről. A 80.-nál berántja egy férfi: - Na baszol ? - De kérem hova gondol ! - feleli a nő. - Na menj a fenébe és a férfi kidobja a nőt az ablakon. A 60.-nál berántja egy másik férfi: - Na leszopsz ? - Mit képzel, maga aberrált szatir ! - kiáltja felháborodottan. - Na akkor menj a fenébe ! - s a nő zuhan tovább. A 40.-nél berántja egy harmadik férfi: - Szopok, baszok - kezdi kétségbeeesve a nő. - Szemét kurva, Menj a fenébe !
- Miért jó terhes nőt baszni ? - ? - Ha szerencséd van, le is szopnak.
- Mi a mélység titka ? - ??? - Lemegyünk a pincébe, te leszopsz, és nem mondjuk el senkinek. |